„Folyót míg nem látsz, nadrágod ne tűrd föl.” _{(török mondás)}

Az mindannyiunk számára világos, hogy a 2015-ös év mindenképp mérföldkőként fog megmaradni a hidegháború utáni európai történelemben, de nem túlzunk, ha azt mondjuk globálisan is mozgalmas évnek érünk lassan a végére. 2015 úgy fog az emlékeinkbe vésődni, mint az év, amikor a korábban csak kevesek által hangoztatott felismerésekről mindenki személyesen is megbizonyosodott:

• A jelenlegi európai konstrukcióval alapjaiban véve van baj
• Az egész világban hatalmi átrendeződés zajlik és az ezt jelző proxy-háborúk hatása többé nem korlátozódik Szíriára, Irakra, Kelet-Ukrajnára vagy Jemenre, hanem minket is telibe talál

A jelenlegi helyzetből kiindulva kimondhatjuk, hogy annak ami, Párizsban, Bagdadban vagy éppen Rakkában történik közvetlen hatásai vannak mindennapjainkra. A migrációs válságnak és a terrorizmus mostani tendenciáinak pedig még ennél is szembetűnőbb következményei lesznek.

Ebben az egészben, ahogy azt a legtöbb újságíró megírta már, a hétvégi EU-Törökország csúcs fontos momentum. Ez a csúcs és az azt megelőző napok történései azt mutatják, hogy Putyin és Erdogan felfogták azt a világpolitika mostani állásából, amit tőlünk nyugatabbra sokan egyenesen tagadnak. E szerint a Közel-Keleten kialakult káosz és átrendeződés Európa teljes hatalmi, sőt ha nem vigyázunk akár arculati átalakulásához is vezethet. Az ügyes játékosok ennek tudatában pedig már lassan teljesen felpakolták bábuikat.

Európa változás előtt áll, ez megfigyelhető a legalapvetőbb rend- és határvédelmi intézkedésektől kezdve egészen odáig, hogy a sarki közértben is az a téma, hogy mit jelent európainak lenni, mi fér ebbe bele és mi nem. Mindenki érzi, hogy zajlik a történelem, mindenki érzi, hogy most óriási tétje van a világ eseményeinek.

Nem sok jóval kecsegtetve az első világháborúhoz és a hidegháborúhoz hasonlóan Törökország és Oroszország ismét vetélkedni kezdtek egymással. Mindkettőt fűti a birodalmi múlt emlékképe és a nagyhatalmi jövő perspektívája. Céljuk regionális pozíciójuk megerősítése, amelybe bele kell értenünk az Európai Unió életében betöltött szerepüket is. A történelmi gondolkodás vezeti mindkettőjüket. Miközben pedig ők hatalmi súlyukat növelik és a korábban kialakított határaikat feszegetik, a Nyugat a túlélést célul kitűzve biztonságát minden szempontból rájuk bízza. Oroszország nélkül már régóta nem beszélhetünk európai energiapolitikáról, vasárnap óta pedig Törökország hivatalosan is megkapta az Unió határőrizetét.  Az Európa Unió jelenlegi vezetése értékrendjében és ideológiájában teljesen eltérő hatalmakra bízta szuverenitásának két rendkívül fontos területét.

Érdemes Törökországot az alku kapcsán közelebbről is szemügyre venni, mivel azon a Törökországon fog múlni a migránsáradat megfékezése, amellyel kapcsolatban elég sok kérdés merül fel:

• Az első és leginkább egzisztenciális, hogy milyen kapcsolatokat is ápol a Da’essal. Milyen szerepet tölt be a terrorszervezet rekrutációját biztosító átutazások kapcsán? Részt vesz, akár csak passzív formában is a szervezet finanszírozásában? Mi a szerepe az olaj- és műkincscsempészetben? Vajon egy újabb és Európa számára még fájdalmasabb paktum kell majd ahhoz, hogy ezek ellen is fellépjen?
• Fontos az is, hogy vajon a török társadalomban vajon milyen fokú a radikális iszlám támogatása? Mi van azokkal a kormánypárti focidrukkerekkel, akik a Da’es által elkövetett merényletek áldozatainak tiszteletére tartott egy perc némaság alatt "Allahu Akbart" üvöltöttek?
• És ami a migránskrízis kapcsán egyáltalán nem elhanyagolható, hogy milyen hatása is lesz a török vízumkönnyítéseknek hosszútávon?
• A tegnapi nap szomorú eseményeit is figyelve, az hogy saját országában hogyan fogja tudni megfékezni a terror elhatalmasodását?

A jelenlegi alku kapcsán továbbá felmerül a kérdés, hogy hogyan is bízhat Európa egy olyan partnerben, aki megfelelő alkupozícióért cserébe képes volt engedni, hogy eddig fajuljon a migrációs válság? Ha most olyan könnyen megy ennek felszámolása, eddig mi akadályozta a törököket ebben? És mi is a biztosíték arra, hogy a határvédelmi monopolhelyzetüket kihasználva nem akarnak majd egy még jobb alkut kicsikarni idővel? Nem dönt-e úgy Törökország, hogy újra megnyitja a kapukat?

A gond itt azonban nem a török nemzeti érdekért való kiállással van, ahogyan a migránsokat hajtó ösztön is teljesen érthető. A probléma az, hogy

Annak az Európának, amelynek megállapodás ide vagy oda, de óriási gondot fognak okozni azok a mára már a mindennapjainkat is beárnyékoló egzisztenciális kérdések, mint a belső és külső határok védelme, a most beérkezett migránsok tömegeinek szabad mozgása, és összességében az unió nemzetállami vs. föderalista felfogása közötti hatalmas szakadék. Ez a megállapodás ezekre a kérdésekre nem ad választ, ezekben a kérdésekben Európának egyedül kell döntenie és cselekednie, ami úgy tűnik, egyre nehezebben megy neki.

Jelen pillanatban viszont örülni kell a török megállapodásnak. Most még bízhatunk is benne, hogy egyik fél sem szegi meg a másiknak tett ígéreteit. Törökország és az Unió is tulajdonképpen nyerhet azzal, ha mindenki tartja magát a vállalásaihoz és stabilizálódik a folyamatos válságban lévő Unió helyzete.

A kérdés azonban továbbra is megmarad, mi is lesz ezután?