Putyin még mindig a bocsánatkérésre vár
2015.11.28. 14:40

Erdogan szerint nem nekik, hanem az oroszoknak kellene bocsánatot kérniük, amiért harci repülőjük megsértette Törökország légterét. A török elnököt ennek ellenére "elszomorítják" a történtek, és azt kívánja, bárcsak ne történt volna meg az incidens, valamint reméli, hogy a jövőben nem kerül sor hasonlóra. Ezt Erdogan szombaton mondta, némiképp enyhítve korábbi nyilatkozatainak élét.
Bár a törökök részéről ezt akár a hivatalos apológia is lehetne, Moszkvában még mindig várják a bűvös szót: bocsánat. Putyin azzal vádolja Erdogant, hogy szándékosan rombolta le a Da'es ellen épülő szövetség tagjai közötti diplomáciai kapcsolatokat, Szergej Lavrov pedig még messzebb ment azzal, hogy azt mondta: az orosz vadászgép lelövése előre kitervelt provokáció volt.
Erdogan a CNN-nek adott csütörtöki interjúban még azt mondta: katonái egyszerűen a dolgukat tették; kormányának pedig nem állt szándékában magára haragítania Oroszországot, de ha az orosz vadászgépek újra megsértik a légterét, megint lőni fog. Azt továbbra is aggályosnak találja, hogy Moszkva Asszád-elnököt támogatja, és ahelyett, hogy a Da'est támadná, a mérsékelt kormányellenes erőket próbálja szétzúzni.
A török elnök hangvétele szombatra azért változott meg, mert az incidens óta sikertelenül próbált kapcsolatot létesíteni orosz kollégájával. Diplomáciai erőfeszítéseit miniszterelnöke, Ahmet Davutoglu is próbálja alátámasztani, legutóbb a The Times-ban megjelent írásával, ahol többek között arról értekezik, hogy a katonai akció nem egy ország ellen, hanem Törökország védelme érdekében történt, és arról is ír, hogy itt az idő az erős összefogásra a Da'es ellen, máskülönben a terroristák és Asszádék nyernek, hiszen a diktatúra és a terrorizmus szimbiotikus kapcsolata garantálja mindkettő túlélését.























































































