A Párizsi események után egy héttel Maliban huszonhét ember vesztette életét egy terrortámadás során. Az atrocitások után több kritikus hang azt neheztelte, hogy a párizsihoz hasonló bamakói, bejrúti vagy bagdadi támadásokat követően nem történt meg ugyanolyan átfogóan az empátia és szomorúság kifejezése, mint a párizsi tragédia után.

Ha racionálisan nézzük, ezek a tragédiák ugyanolyan iszonyatosak, és bár lehetséges, hogy együttérezzünk ismeretlen helyeken élő emberekkel, a szörnyű eseményekre adott neurobiológiai reakcióink korábbi tapasztalataink által vezéreltek, pontosabban azáltal, hogy ezekre a tapasztalatokra hol került sor.

A nyugat, Párizs ismerős számunkra és ezért biztonságosnak, míg Bamakó ismeretlen és ezért veszélyesnek tűnik. Emiatt okoznak az azonos támadások különböző szintű sokkot. Idegrendszerünk folyamatosan próbálja megjósolni, hogy mi fog történni abban a környezetben, ahol vagyunk, így tudunk felkészülni a lehetséges veszélyekre. Ez az oka annak, ha egy autó kipufogójának durranása miatt, amit általában észre sem veszünk, hirtelen megrémülünk ha nem sokkal azelőtt egy szörnyű hírt olvastunk.

Érzéseink és észleléseink az idegrendszerünk ezen jóslatai alapján működnek. Miközben el tudjuk dönteni, mit gondoljunk a hírekről, nem feltétlenül tudjuk irányítani, hogy hogyan érezzük magunkat tőlük.

(The Guardian)