Trump zsarolja a republikánusokat
2015.11.23. 07:23
Trump az ABC televíziónak nyilatkozott a tervéről azokra a sajtójelentésekre reagálva, melyek szerint a Republikánus Párt vezetésének egyes tagjai összefogtak, hogy kiiktassák őt a versenyből. A The Wall Street Journal értesülése szerint a csoport arra készül, hogy titkos adományozókra támaszkodva "gerillakampányt" indítsanak az ingatlanmogul és valóságshow-sztár "legyőzésére és megsemmisítésére".
Meglátjuk, mi történik. Nagyon érdekes lesz. De az összes közvélemény-kutatás szerint én vezetek, méghozzá sokkal"
- mondta Trump, hozzátéve: azt szeretné, ha a pártban a vetélytársaival azonos elbánásban részesítenék.
Trump önállósodásának lehetősége sokakat aggaszt a republikánus táboron belül. Egy ilyen fordulat ugyanis szavazatokat vonna el a párt hivatalos elnökjelöltjétől és a demokraták malmára hajtaná a vizet.
Trump vasárnap megerősítette, hogy ismét bevezettetné az Obama-kormány által betiltott, a vízbefojtást imitáló vallatási módszert, mert, mint mondta, az "semmiség" ahhoz képest, hogy az Iszlám Állam embereket fejeztet le. Megismételte azt is, hogy nyilvántartásba vetetné a muszlimokat és megfigyeltetné a mecseteket.
(MTI)