Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így köpi szembe magát az Iszlám Állam

2015.11.19. 11:59

A Da’es, más néven az Iszlám Állam már 2006-ban megalakult, de az igazi áttörést csak 2013-ban ért el, amikor az iszlamista mozgalomnak sikerült megvetnie lábát Szíria területén.

A dzsihádisták ideológiája alapvetően a szunnita tanok szélsőséges értelmezéséből merítkezik. Ennek egyik ága az egyiptomi Muszlim Testvériség politikája, amelynek fő célja az iszlám világ újraegyesítése volt az „imperialista Nyugattal” szemben, míg másik legfőbb eleme a szalafisták csoportja, akik az iszlám megtisztításáért harcolnak. Hivatalosan utóbbit, a szalafizmus egy sajátos értelmezését tartják irányjelzőnek a terroristák.

A Da’es ellenségként tekint a teljes nyugati civilizációra, melyet bálványimádónak és egyben hitetlennek tart. Elutasítja a modernitást, valamint az amerikai és európai kultúrát, ami szerinte a végletekig megmérgezi az iszlám világot. Ellenzi a demokráciát, a pluralizmust, az egyéni szabadságot, a nők egyenjogúságát és a vallásszabadságot. A Da’es tehát nem kizárólag politikai ellenséget lát a nyugati világban.

A Da’es a múlt pénteken elkövetett párizsi merényletek után röviden indokolta internetes közleményében, hogy miért pont azokon a helyszíneken követték el a terrortámadásokat, amelyeket kiszemeltek. A párizsi vérengzéseket a vihar első állomásának nevezték a „förtelem” és a „perverzió” fővárosában. A Bataclan klubban 89 embert végeztek ki, közleményük szerint itt a „bálványozók” és a „perverzió ünnepe” zajlott.

A gyanú szerint a terroristák bedrogozott állapotban követték el a merényleteteket, mivel hotelszobáikban több erre utaló jelet is találták a rendőrök. A terroristáknál mellesleg bevett szokás a drogok használata, hiszen az bátorságot ad a merényletek végrehajtásához. Ennek ellenére az Iszlám Államban még a cigarettázást és az alkoholfogyasztást is szigorúan büntetik; egy fiúnak például két ujját vágták le, amikor cigizésen kapták.

 

A képmutatás hóhérai

2015 januárjában kivégeztek 13 tinédzsert Irakban, mert megnézték a tévében az Irak-Jordánia Ázsia-kupa mérkőzést, ez pedig ellentétes a Da’es előírásaival. A dzsihádisták megsemmisítik a műholdvevőket, blokkolják az internetet a megszállt területeken, a stratégiai okokat természetesen ez esetben is vallási köntösbe bujtatják.

Ezzel szemben a Da’es tagjai internetes közleményeket adnak ki, illetve a neten kommunikálnak egymással egészen elképesztő módokon. Feltételezések szerint például a párizsi merényletek előtt Playstation-ön cseteltek egymással a terroristák, ami a szír-sivatagban minimum megérne egy kézlevágást. Akcióik során tehát előszeretettel használják az imperialista Nyugat fertőző eszközeit a "szent cél" érdekében.

A nyugati kapitalizmust „sátáni” rablógazdaságként aposztrofálják. Az Iszlám Állam ehhez képest kifosztott múzeumok kincseit adja el a feketepiacon, a nyersolajból pedig több mint havi 2 milliárd dolláros bevételre tesznek szert. A megszállott területek lakóinak az alapvető létszükségletért is meg kell küzdeniük, míg a hódítók ingyen lakhatást és orvosi ellátást kapnak a fizetésük mellé. Mellesleg a Da’esnek már saját pénze is van, ami természetesen erősebb, mint az amerikai dollár.

Az Iszlám Államhoz Európából több ezer első- és másodgenerációs muszlim bevándorló is csatlakozott, akik közül sokan "megtérésük"  előtt a börtönt is megjárták, és lecsúszott életmódot folytattak.

Itt van például a nemrég likvidált Deso Dogg, avagy Denis Cuspert, aki a Da’es előtt ismert rapperként tengette mindennapjait Németországban. Otthon több erőszakos bűncselekményt is elkövetett, valamint nem vetette meg sem az alkoholt, sem pedig a kábítószert. Hasonló utat járt be Abdel-Majed Abdel Bary brit születésű terrorista, aki szintén a nyugati rapzene bűvkörében élt, azóta pedig levágott fejekkel pózol a Twitteren. A párizsi merényletek kitervelőjeként számon tartott Abdelhamid Abaaoud piti bűnözőként élt Belgiumban, társaival lopás és drogkereskedelem miatt is többször börtönben ült.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére