Menekült vagy gazdasági bevándorló?
2015.11.03. 13:38
Jelenleg nem menedékkeresés zajlik, hanem a gazdaságilag legvonzóbb ország kiválasztása, ezért van szükség a hétfőn bejelentett, meghatározott időre szóló menekültstátusra"
- jelentette ki az osztrák belügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió kedd reggeli műsorában.
Johanna Mikl-Leitner ugyanakkor leszögezte: aki nincs biztonságban és menedéket keres, az továbbra is védelmet találhat Ausztriában.
Eközben a hétvégén, október 31-én a migráció ellen tüntetnek Szlovénia és Ausztria határán, az osztrák oldalon.

Az osztrák belügyminisztérium kedden tette közzé szigorított menekültügyi eljárásra vonatkozó tervét.
Az osztrák kormány szerint a korlátozott időre szóló menekültstátus jelzés Ausztria polgárainak, hogy a kormány komolyan veszi a helyzetet. Azzal azonban nem számolnak, hogy a menekültügyi eljárás szigorítása befolyásolja majd az országba érkezők létszámát.
![]()
Werner Faymann kancellár kedden kijelentette:
ha valamelyik uniós állam nem akar részt venni a menekültek Európán belüli elosztásában, vagy kevés menekültet akar befogadni, akkor annak pénzügyi következményekkel kell járnia."
A szociáldemokrata politikus ezzel az uniós támogatás csökkentésének lehetőségére utalt.
A kancellár tájékoztatása szerint Ausztriában 20 ezer átmeneti befogadóhely áll jelenleg a menekültek rendelkezésére, azonban ezek közül néhányat még téliesíteni kell.
![]()
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár szerint az új szabályzással végre megkülönböztetik a valóban védelemre szorulókat azoktól, akik gazdasági okok miatt jönnek Európába. Az alkancellár a déli határra előirányzott műszaki zárral kapcsolatban elmondta:
jelenleg a tervezés fázisa zajlik a belügyminisztériumban, a javaslatról a kormány fog dönteni."
Rudolf Hundstorfer osztrák szociális miniszter szerint a megváltozott menekültügyi eljárásnak nem lesz hatása a munkaerőpiacra.
- Ausztria déli határrészén lévő Spielfelden 2700-an fűtött sátrakban töltötték a hétfő éjszakát. Kedd reggeltől folyamatosan szállítják a menekülteket az osztrák-német határhoz. A déli határátkelőnél a hadsereg által biztosított járművek, valamint magánbuszok is várakoznak, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) pedig három különvonatot indít a nap folyamán. A hatóságok szerint nagyjából annyi menekült fog érkezni kedden az osztrák-szlovén határhoz, mint az elmúlt napokban.
- Kedd reggel érkezett meg egy csaknem hatszáz főt szállító vonat Szlovéniából Karintiába, azonban a szerelvény rögtön tovább is haladt Salzburg irányába. Karintiába a nap folyamán még két vonat érkezik a déli határrészről. A tartományban 900 főt tudnak befogadni. Tirolban 500-an várakoztak, hogy továbbutazhassanak Németországba.
- Az osztrák-német határon olajozottan folyik a menekültszállítá: a felső-ausztriai Schärding átkelőnél először hétfőn hajthattak át a menekültekkel teli buszok a határ németországi oldalára. Vasárnap még a két országot összekötő hídig mehettek csupán.
- A salzburgi Oberndorf határátkelőjénél még nincsenek tisztálkodó helyiségek és befogadósátrak sem. A polgármester szerint azonban kérdéses, hogy hol tudnák felállítani ezeket, hiszen a településen a határátkelő szinte a lakóházak között van.
![]()
(MTI)























































































