Itt van mindjárt Francis Fukuyama, a liberálisok szentje, akit – bármit mond is – illik tátott szájjal hallgatni. Vannak, akik így is tesznek. Ilyenkor persze számukra sem fontos az alapvető kritikai hozzáállás. Egy értelmiségi szent állításai ugyanis megkérdőjelezhetetlenek és megfellebbezhetetlenek. Mégiscsak a tudomány nevén beszél, kérem szépen, hogy jön ahhoz bármiféle tahófalvi – különösen itt a végeken, különösen egy macsó-populista miniszterelnök –, hogy mást merészeljen mondani.

S akkor most dőljünk hátra, gyújtsunk rá, igyunk egy kortyot az üvegből, és szarjuk le magasról Fukuyama tekintélyét. Ha minden tekintély rombolható, az övé is az. A rombolás nem indok nélküli: Fukuyama a politikai gondolkodás Dopemanje. Teszkó gazdaságos. Sekély, mint a Balaton Siófoknál, de a felszínes hívek falják, mint a cukrot.

Fukuyama kedvenc sportja az, hogy megfogalmaz egy ütős tézist (ami persze nem feltétlenül eredeti), csak azért, hogy 2-8-10 év múlva azt mondja: „hopp, mégse!”. Fukuyama a „hopp, mégse” politikai gondolkodás pápája. Így volt ez legismertebb elméletével, a történelem végével – ami ugye nem az övé, hanem egy Alexandre Kojéve nevű francia hegeliánus KGB-ügynöké, Szovjetunió-rajongóé. Az elmélet, fukuyamai mércével mérve makacsul tartósnak bizonyult, élt bő húsz évet, ha addig egyáltalán érvényes volt.

Fukuyama kicsit olyan, mint nálunk Lengyel László: amit mond, annak biztosan az ellenkezője igaz. Ezért – és csak ezért – néha érdemes meghallgatni, mit mond.

Aki ismeri az amerikaiak alkotmányukhoz fűződő viszonyát, az most harsány röhögésben tör ki, és talán érzékeli, hogy Fukuyamát bármely tengerentúli politikai szereplőnek épp annyira kell komolyan vennie a tengerentúlon, mint a hazaiaknak. Akinek van kedve és ideje – bár erősen ellenjavallott, hiszen bármely más tevékenység hasznosabbnak tűnik –, nézze nyugodtan vissza, miket állított Fukuyama korábbi műveiben, és ezekből mennyi van köszönőviszonyban a mindennapi politikai valósággal. Egy erősen ittas, eszközeihez nem férő meteorológusra inkább bíznánk magunkat. Politikai ügyekben is.

Jobb, ha ezek az értelmiségi ikonok maradnak a kaptafánál, és gyártják a jobbnál jobb, ám annál lényegtelenebb elméleteiket. A hívők akár még tekintélyként is tisztelhetik őket. Elméleteik szavatossági ideje nehezen tud vetekedni a tartós tejével.