Nincs a világ minden demokráciájában erős baloldal és nem is kell lennie. A távoli Amerikában szinte nem létezik, a közeli Lengyelországban pedig marginalizálódott. A magyar baloldal erőteljes léptekkel halad a lengyel úton és csak a csoda mentheti meg attól, hogy teljesen elhanyagolható tényezővé váljon az elkövetkező évtizedben. Õ maga szeretné azt hinni, hogy a helyzet gyökere a Fidesz kormány „antidemokratikus” törekvéseiben keresendő, nem pedig saját életidegen stratégiájában.

A hazai baloldal azonban maga is szubkultúrává vált, egységes, a nemzet jövőjét végiggondoló stratégia helyett csak szubkultúrákat, kisebbségeket védelmez hepciásan.

A Fidesz az elmúlt években rendszeresen képes volt olyan témákat a politika fókuszába emelni, amik valóban érdekelték az embereket és ezzel magánál tartani a kezdeményezést. Az is kétségtelen, hogy a baloldal ezekben a témákban - mint a közbiztonság, a bankok és multik adóztatása, a bevándorlás, a rezsicsökkentés, a nyugdíjak, az adósmentés, a közösségi tulajdon, vagy a magyar vállalkozók támogatása - nem volt képes érdemleges, megjegyezhető véleményt felmutatni.

Tanácstalanság, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jellemezték őket. Sem ellenezni, sem támogatni nem mertek. A legtöbb esetben egyszerűen sunnyogtak. Ez a stratégia azonban nem hogy gyengíti, de legitimálja a Fideszt.

Azt hangsúlyozza, hogy amiben egyáltalán megkülönböztethető a baloldal, az jobban emlékeztet egy jogvédő szervezetre, mint politikai alternatívára. Kisebbségek védelme, demokrácia és jogállam, sajtószabadság, melegek. Mindenezt olyan nyelvezetettel, ami a legtöbb ember számára nem bír kézzelfogható jelentéssel. „Nyugati értékek”, „piac”, vagy a „fékek és ellensúlyok rendszere” - még a Népszabadság olvasói körében is csak a kisebbség számára releváns igazán.

Természetesen mindannyian része vagyunk akár több szubkultúrának is, de a baloldal mintha elfelejtette volna, hogy a szubkultúrák összessége nem adja ki a társadalmat és az egyén sem csupán szubkultúrájával azonosítható. A társadalom lényege a szubkultúrák fölött van, saját kérdései vannak és arra saját válaszokat akar.

Egy meleg lehet hip-hop-os és cégvezető, egy cigány pedig buddhista zenész, de az emberek töredéke hoz politikai, az egész társadalmat érintő döntést egyetlen tényező: valamely szubkultúra szempontjai alapján.

A csőlátás fakadhat a magyar baloldal marxista gyökereiből. Régen úgy képzelték, hogy a Marx által definiált társasadalmi csoportok, például a munkásosztály, egységes érdekek mentén cselekszenek, minden más forrásból fakadó érdeket kizárva. Ez a koncepció történelmileg elbukott, de máig tetten érhető a baloldal szubkulturális megközelítésében. Számukra nem létezik részérdekek felett álló nemzeti érdek.

Az átlag magyar választópolgár ráadásul nem érti, hogy ezek a szubkultúrák miért befolyásolnák az életét. Nem cigány, nem zsidó, nem meleg, nem nyomják el. Nincs kirekesztve, bár nem él jól, zavarja a bűnözés, zavarja, hogy a nagyhatalmú cégekkel szemben tehetetlen, hogy nyugaton jobban élnek, vagy hogy sok a sárga csekk.

A baloldal témái üresek és élettelenek a számára. Azt a képet erősítik, hogy a baloldal nem a valósággal, nem a szavazók életével foglalkozik.

A baloldal önazonosságának jelenleg egyetlen eleme van. A kik vagyunk mi kérdésre a válasz ennyi: „nem-Orbán”.

Véleményformálóik szerint baloldali csak az lehet, (ahogy pl. a migrációs kérdés kapcsán kiderült), aki nem ért egyet Orbánnal. Aki ezt megszegi, az identitását elveszti, pária lesz, és minimum a purgatóriumba kerül.

Identitásuk így nem „valami”, hanem „valami nem”. Egy tagadó gesztus. Ez a stratégia, habár meglehetősen energiatakarékos, jobban emlékeztet a lottózásra, mint a politikára. Veszünk egy szelvényt, arra az esetre, ha Orbán politikája összeomlana. Sajnos ez talán csak akkor működne, ha más nem lenne a pályán, de van.

Mondjuk ki: a hazai baloldal a kitartó, de értelmetlen támadással a Jobbiknak tesz szívességet. Bármi, ami ellenkezésükből visszhangra talál a közvéleményben, az nem őket, hanem a Jobbikot erősíti. Némi szemtelenséggel szólva, de a baloldal a Jobbik szolgálóleányává vált, ha észre akarják venni, ha nem.

Az elmúlt 5 évet a baloldal azzal töltötte, hogy hetente újra és újra összeomlást, gazdasági csődöt, nemzethalált, az EU-ból, a NATO-ból való kizárásunkat jósolta. Visítottak, jajveszékeltek és huhogtak, éppen milyen hangulatuk volt. Másokkal együtt tökéletesen rosszul mérték fel a helyzetet, mert még ha vannak is negatív tendenciák a kormányzásban, azok bizonyosan nem érvényesülnek négy, sőt még nyolc éves távlatban sem. Így a tragédiák elmaradtak, a kritika és a szakmainak szánt érvek mögül elpárolgott a muníció, maradt a „huhogás”. Alábecsülték Orbán status quo-t feszegető politikai taktikájának alkalmazkodó-képességét, ahogy Brüsszel is. Nem kalkulálták előre, hogy a kritikus pillanatokban azonnal képes váltani. Beszédük kiüresedett, a pálya széléről bekiabálók morajlásává vált. Politikai témáik, amik kitartóan a vészforgatókönyvekre épültek, mára hitelüket vesztették.

A másik nagy gond, hogy mindig azt képzelték: a nyugat, az EU, az USA előbb utóbb „megbuktatja Orbánt”. Mintha éppek ők hinnének a jobboldal szemére vetett összeesküvés-elméletekben.

A baloldal, mivel képtelen volt saját erőből stratégiát kidolgozni a Fidesz ellen, a Mikulásban reménykedett, de az csak nem akar eljönni. Érdemes lenne feltenniük a kérdést, hogy vajon mely nagyhatalomnak lenne érdeke, Európa ilyen kritikus állapotában, egy gyenge politikai erő hatalomba segítése. A baloldal a legrosszabbat hozta ki a „nagyhatalmak behívásának” stratégiájából. Az előnyök elvesztek, vagy sosem voltak, csak a szégyen maradt, hogy külső erőkkel próbálnak összejátszani a kormány megbuktatása érdekében, valójában Magyarország ellen.

A Fidesszel szemben tipikus „értelmiségi” vád, hogy „csak a szavazók vágyaira, érzelmeire épít”, azaz populista. Ahogy a baloldalon mondják: „hülyének nézi az embereket”. Az elmúlt években ez az előfeltevés egy erőteljes bukfenccel a visszájára fordult. Mivel Orbán népszerűsége nem változik, erre csak egy magyarázat van: a „nép valóban hülye”.

Ha valaki szokta Bolgár György műsorát hallgatni, akkor megértheti a folyamatot. A műsor jól leképzi a baloldal szinte minden gyengeségét és magának tákolt csapdáját.

A műsorban az elmúlt 5 évben minden nap tönkrement Magyarország. Minden nap arról jajongnak, hogy ez már tényleg a vég. De a vég még egyik nap sem jött el. Ez 5 év után már neki és a hallgatóságának is feltűnt, így a jajongás kétségbeeséssé, tanácstalansággá erősödött. Folyton azt a kérdést teszik fel: „vajon, ha ők értik, hogy vége az országnak, akkor miért nem érti a nép”. Mivel ők nagyon okosak, erre egy magyarázat adódik. A nép hülye. Az SZDSZ intellektuális gőgjének legrosszabb korszakát idéző hangulatban legyintenek naponta: ha a népnek ez kell, megérdemli.

Ez a gőg a baloldal veszte. Médiájuk, ahogy Bolgár György műsora is, beleragadt saját szubkulturális témáiba. A demokrácia elvesztése, a kisebbségek helyzete, zsidóság, cigányság, sajtószabadság, vagy a melegek jogain nagyon ritkán kerülnek kívül. Mint egy imamalom, minden áldott nap sorolják. Nem tehetnek mást, mert ebben a társaságban ez az ész fokmérője. Aki az ő szavaikkal képes kommunikálni, az lesz sikeres belterjes világukban. Azt hivják a műsoraikba, hogy ott aztán együtt örüljenek, milyen okosak és a többiek milyen hülyék. Aztán azon szörnyülködjönek, vajon miért van, hogy a hülyék lenyomják az okosakat. Mindegyikük attól retteg, hogy ha máshogy beszél, őt is hülyének tartják a brancsban, ezért nem mer kilépni a keretek közül. A 22-es csapdája.

Nem kérdés, hogy ma a Jobbik a második erő, ezért a Fidesz és az ország számára veszélyt is jelenthet a baloldal teljes marginalizálódása. A „centrális erőtér” koncepciója gyengül a baloldal eltűnésével, így billenhet újra az ország a kétpólusú politikai univerzum felé, hiszen az emberek szeretnek olyan pártokra szavazni, amelyeknek legalább minimális reményük van a kormányzásra. A baloldalnak nincs és ez csak tovább csökkenti túlélési esélyeit. Szavazóik egy része skizofrén helyzetbe kerül. Ha váltást akarnak, csak a Jobbikra szavazhatnak, ha nem akarják a Jobbikok, akkor a Fideszre. Nem irigylem őket.

A baloldal ebből a helyzetből valószínűleg a legrosszabb irányba, a demagógia irányába fog kitörni. Megszülnek majd egy görög Sziriza típusú, új baloldali demagógiát, olyan populista üzenetekkel, mint az alanyi jogon járó alapjövedelem.

Ennek az iránynak a szociális rendszerből kihullók körében lehet ugyan bázisa, de ma még csekély. Évtizedes távlatban, talán a cigányság politikai aktivitásának növekedésével megteremtődhet egy markánsabb bázis. Ez az út azonban még kínosabb meglepetéseket tartogat majd, mint a mai bénázás.