Két "örömhír" egy napra
2015.09.24. 18:12
Kilenc órát tárgyalni erről?! Normális?! Szerintem minden józan, paraszti ésszel bíró embernek egy perc alatt megvan a válasza, hogy hol és hogyan kellene ezeket, meg a hozzájuk hasonlókat tárolni.
Próbálom elképzelni a szóba jöhető, releváns érveket. Szegény brókerek. Gondoljunk bele, hogy megviselte őket ez az egész. Elsinkófálták azt a temérdek pénzt, és még nem is volt idejük kiélvezni. Hadd szórakozzanak már egy kicsit legalább otthon, a meleg családi körben! Meg a gyerekek. Mi lesz belőlük, ha nem látják a szülői példát? Talán felmerült, hogy esetleg biztosítani kellene számukra otthonra kellemes, fiatal társaságot is, hogy ne szomorkodjanak, ha netán már „öregecskedőnek” találják a párjukat. Mindenkinek jár ennyi.
Na, de legalább kiderül, miért is húzódnak évtizedekig az efféle ügyek, meg általában minden ügy. Ezt nevezik ebben a mi eszementül fejlett civilizációnkban igazságszolgáltatásnak. Kétségkívül szolgáltat egyfajta igazságot. Azt, hogy akinek van pénze, az mindent megtehet. Azt az igazságot szolgáltatja, hogy a fehérgalléros gazemberek, vagy az alvilággal összefonódott politikusok többsége mindent megúszhat végül.
Voltak a történelemben dicsőbb korszakai Európának, amikor nem egyik válságból a másikba bukdácsolt. Akkoriban a csalók, tolvajok, rablók, haramiák, gyilkosok másfajta elbánásban részesültek. És senki sem vitatkozott róluk kilenc órát.
Akkoriban, persze, nem volt igény sztárügyvédekre, akik rommá keresik magukat ezeken a mesterségesen elnyújtott ügyeken és a bűnözők, maffiózók kényeztetésén, kimentésén. Õk a legnagyobb nyertesei ennek a gengszterbarát „igazságszolgáltatásnak”.
Ma, a pénz mindenhatóságának korában ez a módi. Érzelgős agyamentek verik a nyálukat a bűnözők emberi(?) jogaiért. Émelyítő, ragacsos mázba csomagolva azt tolják le az emberek torkán, hogy a törvényeket csak azoknak kell betartani, akiknek nincs elég pénzük, összeköttetésük, hatalmuk kijátszani őket.
Jogállamról beszélünk a nyugati világban, de ma valójában inkább jogászállamok vannak. Jogászállamban a törvény arra való, hogy addig lehessen csűrni-csavarni, amíg a bűnözőből az ügyvédek és a puhány, korrupt bíróságok – jó pénzért – hőst nem csinálnak.
Látható, hogy a jogászállamok vonakodnak határozottan és kemény kézzel megvédeni a törvénytisztelő embereket akár a bűnözőktől, akár az erőszakkal rájuk rontó, törvénysértő bevándorlók tömegétől. Ez volt a másik mai örömhír: Európa vezetői – szintén hosszas és nyilván magasröptű tanácskozás után – elvették a közös határvédelemre vonatkozó magyar javaslatot. Az első és eddigi egyetlen értelmes javaslatot migró ügyben.
Ez az Európai csúcs. Viagralovagok. Impotens, alamuszi, képmutató társaság. Kezdhetik gyakorolni, hogy kell Mekka felé hajlongva imádkozni. Másképp: a bokafogást. Ez a nap nagyobbik „örömhíre”.























































































