Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így zarándokolnak õk: mekkai menet

2015.09.24. 09:12

Mekka, szeptember 23.

Ez az a zarándokmenet, amely az iszlám vallás ötödik pillére, és ezt minden hívőnek életében legalább egyszer teljesítenie kell. Keddig több, mint kétmillióan érkeztek Mekkába, hogy az imádkozással és a Korán olvasásával töltött kezdeti napok után elvándoroljanak Mina városába. Ezt követően indulnak csak tovább az Ararát-hegyhez, majd látogatják meg és járják körbe a Kába-követ. A vasárnapig tartó hadzs alatt a hívőknek tiltott a hajvágás és a körömvágás, valamint a nyitott ruhák viselése.

A muszlimok szent városa jelenleg nagyon veszélyes területnek számít az Iszlám Állam fokozott jelenléte miatt. Emellett a hívőket balesetek is érték már korábban. Ilyen volt az a múlt csütörtöki eset, amikor Mekkában 1000 embert kellett evakuálni egy szállodából. A főként zarándokok lakta szállóban végül ketten szenvedtek komolyabb sérülést. Rövid időn belül ez már a második krízishelyzet volt, két héttel ezelőtt egy daru dőlt le a mekkai nagymecsetben, amelyet éppen restauráltak. A balesetben száz ember vesztette életét és négyszázan sebesültek meg.

 

(Euronews, Stop, Rt)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére