Az Atlantropa nevű tervezet keretében a Földközi-tenger részleges lecsapolásával egy eurafrikai szuperkontinenst akartak létrehozni. Bármilyen durva ötletnek is hangzik, a 20. század első felében több államfő is komolyan mérlegelte a gondolatot, egy adott pillanatban még az ENSZ is beállt a terv mögé.

Atlantropa egy Herman Sörgel nevű német építész agyszüleménye, akit I. világháború, a nagy gazdasági világválság és a nácizmus előretörésének tapasztalatai ihlettek meg. Sörgel egy újabb háború elkerüléséhez radikális lépéseket látott szükségesnek, és a politikából kiábrándulva a technológiában látta a megoldást.

Az új kontinens alapját óriási vízerőművekkel rendelkező gátak képezték volna: a Gibraltári-szorosnál, a Dardanelláknál, majd pedig Szicília és a Tunézia között. A végső fázisban a Földközi-tengernek két medencéje lett volna, egy száz méterrel mélyített nyugati és egy kétszáz méterrel mélyített keleti. Összesen 666,200 km 2 , egy Franciaországnál nagyobb területet hódítottak volna vissza a tengertől.

Bármilyen furcsán is hangzik, a kortárs építészek, mérnökök, politikusok és újságírók komolyan vették a projektet. A müncheni Deutsche Museum archívumában a tervrajzok mellett számos támogató cikket és levelet is bemutatnak.

A kezdeményezésnek az volt az egyik legfőbb vonzereje, hogy politikai-diplomáciai megoldások helyett technológiai újításokkal teremtett volna békét.

A térséget egy hatalmas energiahálózat tartotta volna össze, ami Európa és Afrika energiaellátásáról is gondoskodott volna. Az tagországoknak saját érdekük lett volna, hogy ne ugráljanak, ugyanis az energiahálózat független ellenőrző szerve lekapcsolhatta volna a renitenseknél a villanyt.

Sörgel nem bízta a szuperkontinens békéjét az államok jószándékára. Számításai szerint a "Atlantropa" kiépítése olyan komoly befektetést igényelt, hogy senkinek nem maradt volna elegendő muníciója egy háború kezdeményezéséhez.

Ahogy elnézzük Európa impotens küszködését a válság megoldásával, a Földközi-tenger lecsapolása talán nem is hangzik annyira utópikus gondolatnak...

(The Conversation)