Első ránézésre a vietnámi közlekedés leginkább tömeges pankrációra emlékeztet, ahol nincsenek szabályok és minden teljesen ötletszerűen történik. Mindenki megy, amerre lát.

Hogy lehet ezt kibírni? Mind megőrültek és megunták az életüket? Nem valószínű.

Célszerűbb egy teljesen új koordináta-rendszerben gondolkodni, és elengedni mindent, de tényleg mindent, amit a közlekedésről korábban gondolt az ember. Az európai ösztönökre hagyatkozva még egy egyszerű kereszteződésen is szinte lehetetlen átkelni, Vietnámban mégsem áll meg az élet. Mi lehet a titkuk?

Az alaphelyzet nem egyszerű. Az olyan „mesterkélt” dolgokat, mint a jobbkéz-szabály, elsőbbségadás és hasonlók – ezeket magától értetődően elfelejthetjük. A Kresz a mediterrán/közel-keleti országokban sem tartozik a legnagyobb erősségek közé, de Vietnám egy következő szint.

Az igazi vietnámi sofőrzsenik nem autót vezetnek. A megszokottól eltérően itt az autók csak mellékszereplők, a forgalom 90 százaléka motorosokból/robogósokból áll. Mindenki robogóval jár, kisbabától nagypapáig. A robogósok antilopcsordához hasonlóan özönlik el az utakat, de köztük felbukkan egy-egy csúcsragadozó: a taxisok.

A buszok, teherautók, személyautók a táplálékláncban egyértelműen a taxisok alatt helyezkednek el. Nincs olyan forgalmi helyzet, amiből egy taxis nem tud győztesen kikerülni.

Mit jelent Vietnámban a robogó?

Lényegében a személyautót helyettesíti, a férőhelyek száma tetszőlegesen bővíthető, négy-ötfős családok kényelmesen utaznak egy járgányon, a csecsemőket a legnagyobb lelki nyugalomban kézben utaztatják, de ha véletlenül csak ketten utaznak, a hátul helyet foglaló hölgyek rendszerint kecsesen oldalra vetik lábukat, mint lovaglás közben a középkori királykisasszonyok. A robogó szállításra is kitűnően alkalmas, kihasználásának tényleg csak a képzelet szab határt:

A vietnámi zseni a kereszteződésekben és a körforgalmakban mutatkozik meg teljes valójában. A kanyarodás és besorolás technikája nagyon hasonló: meg kell célozni a szembesávot, és utána onnan valahogy majd belekeveredik az ember a saját menetirányába. Vagy nem.

Semmi vész, a forgalommal szembe is van élet! A két robogós (és további népes utasaik) menetközbeni beszélgetése alapvetően veszélytelen jelenség. A taxisok megrögzött szokása, hogy a forgalom, pl. egy kereszteződés kellős közepén tegyék ki utasaikat, már keményebb dió. A gyalogosok túlélésének a kulcsa a lélektani tényező: nem szabad félelmet mutatni. Az utcai forgatag névtelen hősei ők, akik határozottan, egyenletes tempóban törnek maguknak utat a bátorságpróbának beillő helyzetekben.

Az egész káosznak az ízét a permanens dudálás adja meg. Sok országban szerves része a dudaszó a közlekedési kultúrának, de ilyen esszenciális szerepe talán sehol máshol nincs. Itt a dudálás a legalapvetőbb gesztus, egy életjel, nagyjából annyit tesz: „Szevasztok, én is itt vagyok!”

Semmi köze ahhoz az európai gyakorlathoz, amikor a jámbor autóvezető pánikreakcióként vagy anyázásként tenyerel a dudára, nincs benne se agresszió, se türelmetlenség. Egyszerű nyugtázása annak, hogy te is része vagy ennek a lüktető, áramló energiának, ami a vietnámi forgalom.

A vietnámi robogósok legalább olyan vagányok, mint a budapesti biciklis futárok – nem köti őket semmilyen szabály, de nagyon érzik a forgalom ritmusát, és a leleményességük nem ismer határokat.