Reggel 7:59
2016.12.06. 07:59
Diszkriminatív és uniós jogba ütköző lehet az a 2003. évi szlovák kárpótlási törvény, ami csak szlovák állampolgároknak és állandó lakóhellyel rendelkező személyeknek adott lehetőséget arra, hogy a II. világháború után elkobzott termőföldek után kárpótlást igényeljenek az államtól. Az Európai Bizottság azonban nem kíván foglalkozni az üggyel, mert a szlovák hatóságoktól kapott információk alapján úgy véli, hogy nagyon kevés embert érinthet a kérdés.
Az Iszlám Állam új szóvivője egy hétfőn közzétett hangfelvételen a török nagykövetségek elleni támadásokkal fenyegetett, és felszólította a terrorszervezet védőit az iraki Moszul közelében lévő Tal-Afar településén, hogy tartsanak ki a többfrontos támadások ellenére. Az iszlamisták támogatói támadni fogják a világi, eretnek török kormány minden biztonsági, katonai, gazdasági és sajtó létesítményét, valamint a nagykövetségeit és konzulátusait is.
A brit kormány jogi képviselői szerint nem kell parlamenti jóváhagyás a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához. A brit legfelsőbb bíróság hétfőn kezdett négynapos tárgyalást annak eldöntésére, hogy a kormánynak kell-e kérnie a parlament jóváhagyását a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválásához. Theresa May brit miniszterelnök álláspontja szerint a cikkely aktiválása az ő személyes döntési jogkörébe tartozik.