Reggel 7:59
2015.10.07. 07:59
Németországban ezentúl Angela Merkel hivatalából fogják irányítani a bevándorlási válság kezelését, valamint határozatlan ideig valamennyi kormányülésen napirenden marad a téma. A kancellári hivatalban létrehoznak egy stábot is, amely felügyeli majd a minisztériumok munkáját. A szakértők szerint az átszervezés a belügyminiszter háttérbe szorítását és meggyengülését jelenti. Mindeközben kedd este újabb tömegverekedés tört ki Németországban. Az eset egy hamburgi menekültszállón tört ki, ahol afgán és albán bevándorlók estek egymásnak. A verekedésben mintegy 60 migráns vett részt, a rendőrök 30 rohamkocsival vonultak ki a helyszínre.
Rogán Antal szerint nemzeti konzultációs központra van szükség, mely a Miniszterelnöki Kabinetiroda keretein belül fog működni. Az Országgyűlés most tárgyalja az erről szóló törvényt. Feltehetően október 12-én fogadja majd el. Rogán továbbra is pozitívan értékeli a Lázárral való viszonyát. A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint az uniós polgárok is érzékelik már, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika megbukott, és helyette a határok megvédésére – és ebben szövetségesekre van szükség. Pozitív példaként kiemelte Lengyelország, Csehország és Szlovákia segítségét a horvát határ megvédésében.
A pénzért cserébe a törökök vállalják, hogy megszüntetik azokat a tényezőket, amelyek a migránsokat Törökországból az EU irányába mozdítják. Az akciótervről továbbra is folynak a tárgyalások. A terv szerint az uniós tagállamok átvállalnák a Törökországban tartózkodó 2,2 millió migráns egy részét – körülbelül 500 ezer emberről lehet szó. Cserébe a törökök pedig új menekültszállókat létesítenek az ország területén. Minderre 1 milliárd eurót adna az EU Törökországnak. Ankara elviekben elfogadta a megállapodást, azonban a támogatás összegét keveslik. Az uniós vezetők mézesmadzagként még a vízumkényszer eltörlését is belengették a törököknek.