Este 7:59
2016.10.06. 19:59
Rekordmagasságba emelkedett az ősz első hónapjának végére a kormánypártok támogatottsága. A biztos szavazók 47 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazna, ami még a 2014-es választásokon elért eredményt is túlszárnyalja. A Jobbik nem tudta növelni stabil szavazóinak számát, így ők továbbra is 12 százalékon állnak, az MSZP támogatottsága pedig 9 százalék.
Nem igaz az ellenzék érvelése, miszerint a kvótaellenes népszavazás eredményének az alaptörvénybe foglalása ellentétes lenne az európai uniós joggal - mondta el a 888.hu kérdésére Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. A bevándorláspolitika tagállami hatáskör, úgyhogy a szakértő szerint már csak ezért sem lehet az uniós joggal szembeni lépésként értékelni a magyar alkotmány bevándorlásra vonatkozó kibővítését.
A német lap magyarországi tudósítója, Boris Kálnoky szerint bár a Jobbik támogatói ellenzik leginkább a menekültkvótákat, amelyekről szó volt, a párt tudatosan nem mobilizálta bázisát. Az újságíró megemlítette azt is, hogy a magyarok alapvetően nem a bevándorlást, hanem a muszlimok bevándorlását ellenzik. Kitért arra is, hogy az uniós menekültkvóta szerinte Németországnak áll csak érdekében, ezzel a németek ugyanis tehermentesítik magukat.