Este 7:59
2016.10.03. 19:59
Az október másodikai népszavazáson korábban sosem látott egység jött létre a magyarok között. Ennek fényében Magyarország egyértelműen nemet mondott a kötelező betelepítési kvótákra. A leadott érvényes szavazatok 98,33 százalékát, összesen 3 282 723 szavazatot kapott a "Nem". Ez egymillióval több, mint amennyi szavazatot a Fidesz 2014-ben, az országgyűlési választáson, pártlistán szerzett, mivel akkor 2 264 780 szavazatot kapott Orbán Viktor pártja.
Az ARD osztrák televízió egyik vasárnap esti műsorában Sebastian Kurz, osztrák külügyminiszter kiemelte: "a referendumon többen szavaztak a kvóták ellen, mint 2003-ban Magyarország EU-tagsága mellett." Emellett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP képviselője, Harald Vilimsky is hasonlóan vélekedett a kérdésről, miszerint: "ez az eredmény az EU számára jelent vereséget, nem pedig Orbán Viktor számára."
A Brüsszel-Budapest meccsben a Jobbik Brüsszelnek szurkol – jelentette ki Orbán Viktor a mai napon tett parlamenti viszontválaszában. A kormányfő kiemelte, hogy hazafiatlan, inkorrekt és nem becsületes hozzáállás az, amit Vona Gábor csinál, ugyanis azt csinálja, amit a baloldali ellenzék. Brüsszel szája íze szerint akar mindent értelmezni abból, ami vasárnap történt. Vona Gábor Brüsszel pártját fogja, Brüsszelnek szurkol. A miniszterelnök hozzátette, hogy nincs is ezen mit csodálkozni, mivel a Jobbik elnöke sűrűn változtatja a véleményét, ugyanis nem is olyan rég még iszlámot éltette.